A párkapcsolatban élők munkahelyi hűtlensége

Ma a mun­ka­he­lyi sze­re­lem a vi­rág­ko­rát éli. A 21. szá­zad asszo­nyai, ahogy fér­fi­jai is, éle­tük je­lentôs ré­szét a mun­ka­he­lyü­kön töl­tik, így nem meg­lepô, hogy az itt kö­tött is­me­ret­sé­gek oly­kor sze­re­lem­mé ala­kul­nak.


Szerző: Péc­zely Ol­ga

Ma a mun­ka­he­lyi sze­re­lem a vi­rág­ko­rát éli. A 21. szá­zad  asszo­nyai, ahogy  fér­fi­jai  is, éle­tük je­lentôs ré­szét a mun­ka­he­lyü­kön töl­tik, így nem meg­lepô, hogy az itt kö­tött is­me­ret­sé­gek oly­kor  sze­re­lem­mé  ala­kul­nak.  Min­dig  is  so­kan vol­tak azok, akik pár­ju­kat a mun­ka­he­lyen ta­lál­ták meg, ám a mun­ka­he­lyi ro­mánc vég­ki­me­ne­te­le nem min­dig „happy end”. Bár­mi­lyen hely­zet­ben is ala­kul­nak ki, és bár­ho­vá is ve­zet­nek, min­dig ké­nyes hely­ze­tet te­rem­te­nek.
Je­len  ta­nul­mány­ban  a  pár­kap­cso­lat­ban  élôk mun­ka­he­lyi  hût­len­sé­gét  vizs­gá­lom.  Ki­te­kin­tet­tem a hût­len­ség for­má­i­ra, a tör­té­ne­ti­ség­re és más  össze­füg­gé­sek­re  is,  hi­szen  bo­nyo­lult  és össze­tett fo­lya­ma­tok kö­vet­kez­mé­nye az a sza­ba­dos­ság,  amely  je­lentôs  vál­to­zást  ho­zott  a pár­kap­cso­la­tok te­rén.
Ku­ta­tó­mun­kám meg­ha­tá­ro­zó ré­szét ké­pe­zi ez a 75 em­ber be­vo­ná­sá­val ké­szí­tett fel­mé­rés. A sta­tisz­ti­ka jó pár eset­ben meg­lepô ered­mé­nye­ket ho­zott, me­lyek tár­sa­dal­munk (ál)szem­ér­mes­sé­gét és ôszin­tét­len­sé­gét mu­tat­ták.
 

BE­VE­ZE­TÉS

Az el­múlt év­ti­ze­dek je­lentôs tár­sa­dal­mi át­ren­dezôdé­sé­hez – mely  ál­tal  a  nôi  nem  sze­re­pe meg­le­hetôsen áta­la­kult, mond­hat­ni új­ra­fo­gal­ma­zó­dott – olyan tör­té­nel­mi fo­lya­ma­tok vol­tak szük­sé­ge­sek, mint pél­dá­ul a szüf­ra­zsett­moz­gal­mak. Míg a 18. és 19. szá­zad­ban az is­ko­lák ka­pui zár­va vol­tak elôttük – ami mi­att ma­ga­sabb szin­tû szel­le­mi ké­pes­sé­ge­ket igénylô fel­ada­to­kat nem lát­hat­tak el –,  ad­dig  a  késôbbi  ko­rok­ban egy­re in­kább nôtt a nôk gaz­da­sá­gi ak­ti­vi­tá­sa. Ki­nyíl­tak elôttük a ha­ta­lom és a be­fo­lyás ka­pui, ami ál­tal ke­mé­nyeb­bé vál­tak ott­hon, el­fe­lej­tet­ték nôi sze­re­pü­ket, el­vesz­tet­ték lágy­sá­gu­kat.
A hû­ség és a hût­len­ség fo­ga­lom­kö­ré­nek és té­ma­kö­ré­nek vizs­gá­la­ta­kor könnyen el le­het té­ved­ni a té­ma gaz­dag­sá­ga mi­att. Gyak­ran érez­het­jük ma­gun­kat bi­zony­ta­lan­ság­ban, hogy el­dönt­sük: mi a he­lyes ál­lás­pont az okok és az oko­za­tok te­rén. Ta­lán ér­de­mes ab­ból ki­in­dul­ni, hogy  mi  te­kint­hetô  „ter­mé­sze­tes­nek”,  a  hû­ség vagy a hût­len­ség? Vizs­gá­ló­dá­sa­im so­rán, el­ju­tot­tam odá­ig, hogy in­kább a hût­len­ség te­kint­hetô alap­hely­zet­nek, mint a hû­ség, és en­nek meg­van az egy­sze­rû ma­gya­rá­za­ta is. Az em­ber az ál­lat­vi­lág­ból emel­ke­dett ki, kü­lö­nös és cso­dá­la­tos fejlôdé­si fo­lya­mat ered­mé­nye­ként. Az em­ber­nek – ak­kor ta­lán még nem is le­he­tett em­ber­nek ne­vez­ni – bi­zo­nyá­ra ha­son­ló élet­vi­te­le volt, mint a ter­mé­szet más élôlé­nye­i­nek. Ak­ko­ri­ban sem hû­ségrôl, sem hût­len­ségrôl nem le­he­tett be­szél­ni. A  faj­fenn­tar­tás  ösz­tö­nei  mû­köd­tek.  A  tar­tós kap­cso­la­to­kat sem­mi sem igé­nyel­te, így azok, ha egyik-má­sik élôlény­nél ki is ala­kul­tak, bi­zo­nyá­ra nem vol­tak jel­lemzôk. Ezt lát­hat­juk az élôvi­lág mai fa­ja­i­nál is. A hû­ség szük­sé­ge az em­ber­ré vá­lás fo­lya­ma­tá­ban je­len­he­tett meg. A las­san-las­san ki­a­la­ku­ló tár­sa­da­lom te­rem­tet­te meg a tar­tós kap­cso­lat igé­nyét, ami el­ve­ze­tett a hû­ség fo­gal­má­nak ki­a­la­ku­lá­sá­hoz. A leg­ki­sebb kö­zös­sé­gi  egy­ség,  a  csa­lád,  a  hû­ség  hor­do­zó­ja  lett. Ami­kor lét­re­jött a hû­sé­ges élet­mód, ez­zel egy idôben ki­a­la­kul­ha­tott a hût­len­kedô élet­vi­tel is, hi­szen ahogy ta­pasz­tal­juk, ami­nek a le­hetôsé­ge adott, az elôbb-utóbb be is fog kö­vet­kez­ni. Még­is azt kell mon­da­ni, hogy a hû­ség ala­pú csa­lád az alap­ja a ki­a­la­ku­ló és tu­da­tá­ra éb­redô em­be­ri tár­sa­da­lom­nak. És ez így van mind a mai na­pig. A 19. szá­zad­ban szü­let­tek olyan gon­do­la­tok, hogy  a  pénz  és  tôke  ér­de­kelt­sé­gû  kap­ital­is­ta  fejlôdés egy­szer majd meg­ren­ge­ti a csa­lád­ba ve­tett hi­tet, de mond­hat­juk azt is, hogy a hû­ség­be ve­tett hi­tet. Most, mint­ha itt tar­ta­nánk. És ha ez így van, ak­kor a hû­ség hal­dok­lik, a hût­len­ség pe­dig  élet­re  kel, úgy, ahogy  ez  a kez­det  kez­de­tén volt.

CÉL­KI­TÛ­ZÉS

A mai fel­fo­gás azt su­gall­ja, nem kell fel­tét­le­nül okot ke­res­nünk a meg­csa­lás hát­te­ré­ben, én még­is azt sze­ret­ném iga­zol­ni, hogy nem csu­pán una­lom, ha­nem je­lentôs kap­cso­la­ti prob­lé­mák idé­zik elô. Cé­lom, hogy iga­zo­lást nyer­jek hi­po­té­zi­sem­re, mi­sze­rint az ilyen tí­pu­sú hût­len­sé­gek ak­kor tör­tén­nek meg, ha a pá­rok kap­cso­la­tá­ban erôs hi­ány je­lent­ke­zik.

HÛT­LEN­SÉG – nôi és fér­fi szem­mel

Nap­ja­ink moz­ga­tó­ru­gó­ját, a hût­len­sé­get, fo­gal­mi és tar­tal­mi ki­bon­tá­sa­kor két nagy cso­port­ra kell szed­ni, eze­ket egyet­len szó vá­laszt­ja el egy­más­tól: az ér­ze­lem.
Szá­mos do­ku­men­tá­ció ta­nús­ko­dik ar­ról, hogy míg a fér­fi­ak ké­pe­sek pusz­tán öröm­szer­zés cél­já­ból más asszo­nyok, nôk kar­ja­i­ba sod­ród­ni, ad­dig a nôket egyet­len do­log ve­zér­li, az ér­ze­lem. Kü­lön­bözôsé­gük­nek nem­csak pszi­cho­ló­gi­ai, ha­nem bi­o­ló­gi­ai okai is van­nak, ugyan­is agyuk az evo­lú­ció so­rán más­ho­gyan fejlôdött. Míg a fér­fi­nak va­dász­nia, fel­de­rí­te­nie, har­col­nia kel­lett, ad­dig a nô gyûj­tö­ge­tett, vé­del­met és biz­ton­sá­got nyúj­tott a gyer­me­kek­nek, az idôsek­nek és a cso­port töb­bi tag­já­nak. Má­ra (saj­nos) meg­vál­toz­tak a sze­re­pek, el­mo­sód­tak a hat­árok, azon­ban a bi­o­­ló­gi­ai, il­let­ve pszi­cho­ló­gi­ai kü­lönb­sé­gek meg­ma­rad­tak.
A nôi lé­lek szá­má­ra a har­mó­nia és biz­ton­ság kettôse a leg­fon­to­sabb, és mi­kor ez meg­bom­lik, mert tes­ti­leg és ér­zel­mi­leg már nem a tár­sá­hoz kötôdik, ak­kor  olyan  belsô  fe­szült­ség  ala­kul  ki  ben­ne, amely nem fel­eme­li ôt, ha­nem pont az el­len­kezô irány­ba vi­szi el, fruszt­rált­tá te­szi. Hût­len­ke­dé­se  va­la­mi­lyen  hi­ányt  sze­ret­ne  pó­tol­ni. Sze­xu­á­lis töl­te­ke­zé­sé­hez ér­zel­mek is pá­ro­sul­nak, me­lyek könnyen sze­re­lem­be esés­hez ve­zet­het­nek. Így az ese­tek je­lentôs szá­za­lé­ká­ban szin­te ki­zár­hat­juk an­nak a té­nyét, hogy pusz­tán szex mi­att lép­jen fél­re.
Ez­zel szem­ben a fér­fi el­té­ve­lye­dé­se nem fel­tét­le­nül je­len­ti kap­cso­la­tá­nak meg­rom­lá­sát. A sze­rel­mi lé­gyott mást je­lent szá­má­ra, ha­mar túl­lép raj­ta, és nincs utó­zön­gé­je. Ezt ta­lán so­kan két­ség­be von­ják, pe­dig az ese­tek több­sé­gé­ben errôl van szó. Ahogy a sta­tisz­ti­ka is a késôbbi­ek­ben mu­tat­ni fog­ja, a fél­re­lépôk cse­kély szá­za­lé­ka gon­dol­ko­dott el azon, hogy el­hagy­ja a pár­ját. A kis „ki­térô” után vissza­tér­nek pár­juk­hoz és nem áll szán­dé­kuk­ban  mé­lyebb  szin­tek­re  eresz­ked­ni „cin­kos­tár­suk­kal”.

HÛT­LEN­SÉG – egy­sze­ri vagy több­szö­ri

A hût­len­ség to­váb­bi cso­por­tok­ra bon­tá­sa­kor két újabb  ka­te­gó­ri­át  kell  el­kü­lö­ní­te­ni  egy­más­tól, me­lyek közt – bár nem annyi­ra éle­sek a hat­árok, ahogy  az  elôzô  két  cso­port  ese­té­ben – je­lentôs kü­lönb­sé­gek van­nak, an­nak el­len­ére, hogy vé­ge­red­mény­ben ugya­nar­ról szól­nak.
Az egy­sze­ri fél­re­lépôt és a so­ro­za­tos el­kö­vetôt nem len­ne jo­gos egy na­pon em­lí­te­ni. Míg egyik­ben ha­tal­mas bûn­tu­dat mun­kál, ad­dig a má­sik­ban csí­rá­já­ban sem je­le­nik meg.
A jó pár kap­cso­lat­ba is „be­csúsz­hat” egy „ap­ró” hi­ba, ami nem más, mint az együtt töl­tött évek alatt  szé­pen  el­ho­má­lyo­so­dó  rá­cso­dál­ko­zás. A meg­szo­kás, a mo­no­tó­nia, az idôhi­ány, a fá­radt­ság, ész­re­vét­le­nül te­le­pe­dik rá a pár­kap­cso­lat­ra, és  ha­mar  to­va­tû­nik  az  a  „csil­lo­gó  szem­pár”, melybôl  egy­kor  vissza­tük­rözôdött  az  ámu­lat, hogy „Te jó ég! Mi­lyen nagy­sze­rû em­ber a pá­rom!” Ez azért vesz­élyes, mert ahogy gyer­mek­ként vá­gyód­tunk szü­le­ink sze­re­te­té­re és el­is­me­ré­sé­re, úgy felnôttként már a part­ne­rünk vagy há­zas­tár­sunk cso­dá­la­tá­ra szom­ja­zunk, és ha ezt ott­hon nem kap­juk meg, ak­kor más­tól/más­hol fog­juk ke­res­ni. Így akar­va-aka­rat­lan fel fog buk­kan­ni a har­ma­dik, pél­dá­ul a mun­ka­helyrôl, aki pon­to­san ér­ti majd a má­sik gon­do­la­ta­it és ér­zel­me­it, ami­hez még egy csil­lo­gón szem­pár is tár­sul­ni fog. Be­szél­ge­té­se­i­ket idôvel át-át­szö­vik a ma­gán,  il­let­ve  in­tim  tar­tal­mú  mon­da­tok  is,  és ek­kor el­in­dul a „la­vi­na”. Mi­kor kap­cso­la­tuk fi­zi­kai tes­tet is ölt, ak­kor hir­te­len el­tû­nik va­la­mi, el­vész a „tar­ta­lom”, mely­nek he­lyét már csak egy ûr töl­ti ki. És ek­kor ott­ma­rad egy gon­do­lat, hogy „Úr­is­ten! Mit tet­tem!”.
A  má­sik  ka­te­gó­ria  kép­vi­selôi  –  az  ál­lan­dó­an „bot­la­do­zó” em­be­rek – mel­lett is jel­lemzôen ott van az a part­ner, aki a szük­sé­ges ér­zel­mi sta­bi­li­tást biz­to­sít­ja. Ám mind­ez­zel nem elég­szik meg, kü­lön­bözô for­rá­sok­ból gyûj­ti be a min­den­nap­ja­i­hoz szük­sé­ges vissza­iga­zo­lá­so­kat, me­lyek olya­nok szá­má­ra, mint egy fa­lat ke­nyér. Ön­be­csü­lé­se nem áll szi­lárd ta­la­jon, és új­ra meg új­ra meg akar me­rít­kez­ni ab­ban az él­mény­ben, mely­ben el tud­ja hin­ni, hogy ô nagy­sze­rû em­ber és hi­he­tet­le­nül von­zó is egy­ben.

GE­NE­TI­KA?

Az em­be­rek je­lentôs szá­za­lé­ka vall­ja, hogy a pro­misz­ku­i­tás ge­ne­ti­ka­i­lag be­lénk kó­dolt, ezért az ame­ri­kai ant­ro­po­ló­gus, dr. He­len Fis­her va­la­mint a Sze­ge­di Tu­do­má­nye­gye­tem Or­vo­si Bi­o­ló­gi­ai In­té­ze­té­nek Igaz­ga­tó­ja, Bol­dogkôi Zsolt pro­fesszor ta­nul­má­nyát, il­let­ve meg­lá­tá­sát sze­ret­ném is­mer­tet­ni.
Dr. He­len Fis­her há­rom agyi rend­szert kü­lön­böz­tet meg, amely a lust (vágy, li­bi­dó, sze­xu­á­lis ösz­tön), az att­rac­ti­on (von­za­lom) és az at­tach­ment (kötôdés). Ez a hár­mas rend­szer te­szi le­hetôvé,  hogy  komp­lex  em­be­ri  rep­ro­duk­ci­ós  stra­té­gi­ánk  si­ker­rel  mû­köd­jön. A lust és az att­rac­ti­on nem ál­lan­dó és vál­to­zat­lan, ezért nem a hosszú tá­vú mo­no­gá­mi­á­ra prog­ra­moz min­ket. El­mé­le­te alap­ján  bi­o­ló­gi­ai  adott­ság,  hogy  ké­pe­sek  va­gyunk mély ér­zé­se­ket táp­lál­ni egy part­ner iránt, mi­köz­ben eset­leg va­la­ki más­ba va­gyunk sze­rel­me­sek, és töb­be­ket kí­vá­nunk sze­xu­á­li­san.
Bol­dogkôi Zsolt pro­fesszor a kör­nye­ze­ti ha­tá­sok­ról és a ge­ne­ti­kai té­nyezôkrôl a kö­vet­kezôkép­pen nyi­lat­ko­zott: „Em­be­ri vi­sel­ke­dé­sünk a gé­nek ke­zé­ben van, tet­te­in­ket ge­ne­ti­kai ala­pú mo­ti­vá­ci­ók irá­nyít­ják. Per­sze té­ve­dés len­ne azt ál­lí­ta­ni, hogy a ge­ne­ti­kai té­nyezôk meg­vál­toz­tat­ha­tat­la­nok és vég­zet­sze­rû­ek, míg a kör­nye­ze­ti könnyen vál­toz­tat­ha­tó len­ne. A gé­nek nem ma­ri­o­net­tek, és sok­szor a kör­nye­zet is ne­he­zen meg­vál­toz­tat­ha­tó vi­sel­ke­dést ala­kít ki. Bár gén­je­ink hût­len­ség­re sar­kall­nak ben­nün­ket, nem sza­bad el­fe­lej­te­ni, hogy gén­je­ink mi ma­gunk va­gyunk!”

TÖR­TÉ­NE­LEM

Mai éle­tünk sza­ba­dos­sá­gá­hoz hoz­zá­já­rult az a mû­sza­ki-tech­ni­kai  és  tu­do­má­nyos  fejlôdés, amely a 20. szá­zad ele­jétôl új len­dü­le­tet vett. Ez a fejlôdés még in­kább fel­sza­ba­dí­tot­ta az em­bert a ré­gi kö­tött­sé­gek, ha­gyo­má­nyok és legfôkép­pen a ré­gi­es er­köl­csi nor­mák alól. A li­be­ra­li­zá­ci­ó­val lát­vá­nyos vál­to­zá­sok kö­vet­kez­tek be a tár­sa­dal­mi együtt­élés min­den szint­jén. A múlt szá­zad 60-as, 70-es éve­itôl di­vat­ba jött a sze­xu­á­lis fel­vi­lá­go­sí­tó iro­da­lom, a fér­fi ki­e­lé­gü­lé­sé­nek do­mi­nan­ci­á­ja túl­sú­lyos lett, és a fo­gam­zás­gát­lás aka­dály­ta­lan­ná vált. Szá­mos pszi­cho­ló­gus meg­ha­tá­ro­zó sze­re­pet ját­szott ezek­ben a fo­lya­ma­tok­ban, mint pél­dá­ul Alf­red C. Kin­sey. Az ô kez­de­mé­nye­zé­sé­nek tud­ha­tó be, hogy 1967-ben a ho­mo­sze­xu­a­li­tást már nem gon­dol­ták sze­mé­lyi­ség­za­var­nak. Las­san­ként egy­re mar­kán­sab­bá vál­tak olyan tár­sa­dal­mi je­len­sé­gek, mint a nôi sze­rep do­mi­nan­ci­á­ja, a külsô túl­zott fel­ér­té­ke­lé­se vagy a fél­re­lé­pé­sek ter­mé­sze­tes­sé­ge, me­lyek nem­hogy nem lát­sza­nak gyen­gül­ni, de az­óta is in­kább erôsöd­nek.
A 20. szá­zad vé­ge fe­lé bom­ba­ként be­rob­ba­nó in­ter­net­tel  éle­tünk  olyan  fe­je­ze­té­hez  ér­kez­tünk, amelyrôl ne­héz el­dön­te­ni, hogy mi több ben­ne, a po­zi­tí­vum vagy a ne­ga­tí­vum. Köny­nyen vál­hat nem kí­vá­na­tos el­té­ve­dé­sek és me­g­­­té­ve­dé­sek for­rá­sá­vá, amely­nek kor­lá­to­zá­sá­ban esz­köz­te­le­nek va­gyunk. Nem csak a „felnôtt tar­tal­mak” se­bez­he­tik a sze­mé­lyi­sé­get, ha­nem az a hoz­zá­ál­lás is, amellyel ilyen­kor ta­lál­koz­ha­tunk. Lá­tás­mó­dunk, fel­fo­gá­sunk és ér­ték­íté­le­tünk  könnyen  tor­zul­hat,  és  egy­re  tá­vo­labb ke­rül­het a re­a­li­tás­tól.
Per­sze nem sza­bad azt gon­dol­ni, hogy ôse­ink er­köl­csö­sebb éle­tet él­tek, in­kább – ha le­het azt mon­da­ni – tár­sa­dal­mi szin­ten, ter­mé­sze­te­sebb mó­don él­tek meg és fo­gad­tak el egy igényt, amely mind a ma na­pig igény. Ez nem más, mint  a  pros­ti­tú­ció.  A 19. szá­zad  má­so­dik  fe­létôl ren­de­le­tek­ben sza­bá­lyoz­ták a bor­dély­há­zak meg­nyi­tá­sát és mû­kö­dé­sét. A „dol­go­zók” mû­kö­dé­si iga­zol­ványt kap­tak, al­kal­mas­sá­guk­ról a vá­ros rendôrka­pi­tá­nya dön­tött. Ér­de­mes len­ne  el­gon­dol­koz­ni  azon,  hogy  mennyi­vel jobb volt az in­téz­mé­nye­sí­tett meg­ol­dás, mint a mai ál­sze­mér­mes ren­de­zet­len áll­apo­tok.

STA­TISZ­TI­KAI ADA­TOK – Ame­ri­ka, Ang­lia

Pon­tos ada­tok köz­lé­se e té­má­ban azért na­gyon ne­héz, mert a meg­csa­lá­sok és a há­zas­sá­gon kí­vü­li kap­cso­la­tok, tit­kos ter­mé­sze­tük­nél fog­va, sok eset­ben so­sem de­rül­nek ki.
Egy 2012-es, ame­ri­kia on­li­ne sta­tisz­ti­ka sze­rint a meg­kér­de­zet­tek 66%-a gon­dol­ja úgy, hogy a szak­mai ki­ál­lí­tá­so­kon és kon­fe­ren­ci­á­kon az em­be­rek meg­csal­ják há­zas­tár­su­kat. Az ered­mé­nyek sok­ko­ló­ak let­tek. 2159-en vá­la­szol­tak, kö­zü­lük 94% úgy gon­dol­ta, hogy pár­kap­cso­la­ti szem­pont­ból ne­ga­tív dol­gok tör­tén­nek ilyen­kor. Szin­tén ame­ri­kai vá­lá­si sta­tisz­ti­ka sze­rint a nôk és fér­fi­ak 36%-a be­is­mer­te, hogy volt már vi­szo­nya mun­ka­társ­sal és szin­tén 36%-uk volt már hût­len üz­le­ti út alatt. A leggya­ko­ribb vá­ló­o­kok közt 55%-al a 3. he­lyen sze­re­pel a hût­len­ség.
Ang­li­á­ban 635 ezer em­ber be­vo­ná­sá­val el­ké­szí­tet­ték az ed­di­gi leg­na­gyobb fel­mé­rést az Il­li­cit En­co­un­ters (há­zas em­be­rek társ­ke­resô ol­da­la) se­gít­sé­gé­vel. Az össze­sí­tés ki­mu­tat­ta, hogy a leg­több há­zas­sá­gon kí­vü­li kap­cso­lat mun­ka­he­lyen kezdôdik, és a nôk 38,8%-ának, a fér­fi­ak 30,7%-ának volt már vi­szo­nya kol­lé­gá­já­val.

IL­LÚ­ZIÓ

A bim­bó­zó kap­cso­lat ele­jén a fér­fi és a nô olyan il­lú­zió ál­do­za­tá­ul esik, hogy tu­laj­don­kép­pen egy­ál­ta­lán nem kü­lön­bö­zik egy­más­tól ne­mi vá­gyuk. Da­vid Buss, evo­lú­ci­ós ku­ta­tá­sa­i­ról is­mert pszi­cho­ló­gus, ta­nul­má­nyá­ban rá­mu­ta­tott ar­ra, hogy a be­le­sze­re­tés sza­ka­szá­ban a fér­fi­ak tesz­tosz­te­ron­szint­je csök­ken, míg oxi­to­cin­szint­jük nô, hogy fel­gyor­sul­jon a kötôdés. Ettôl vál­nak sze­lí­deb­bé és gyön­gé­deb­bé. Ugya­neb­ben az idôszak­ban a nôk tesz­tosz­te­ron szint­je megnô, ami fo­koz­za ön­bi­zal­mu­kat, és rá­menôseb­bek lesz­nek. En­nek az il­lú­zi­ó­nak az idôsza­ka 3-9 hó­nap, majd vissza­áll az ala­pér­tel­me­zés, vagy­is a fér­fi sze­rint a nô fri­gid, a nônek pe­dig meg­gyô­zôdé­se, hogy a fér­fi szex­má­ni­ás. Ek­kor lesz vé­ge sok kap­cso­lat­nak.
A kap­cso­la­tok be­in­dí­tá­sa és fenn­tar­tá­sa ne­he­zebb ma, mint a ko­ráb­bi ge­ne­rá­ci­ók ide­jén volt, mert el­ké­pesztôen sok el­vá­rást tá­masz­tunk a má­sik­kal szem­ben. Az igé­nyek és a pre­fe­ren­ci­ák, ame­lye­ket nô és fér­fi ke­res a kap­cso­lat­ban, több szá­ze­zer év alatt ala­kul­tak ki, és alig vál­toz­tak az ôskor óta. Ahogy a hí­res pszi­cho­ló­gus pár, Al­lan és Bar­ba­ra Pe­a­se mond­ja, a nô erôfor­rá­so­kat akar, a fér­fi pe­dig szol­gál­ta­tá­so­kat.
A tár­sa­da­lom fejlôdhe­tett, de a nôk igé­nyei nem fejlôdtek.  A  nôk  agyi  prog­ra­mo­zá­sa  még  min­dig  ugyan­azt  ke­re­si  a  fér­fi­ak­ban,  amit  va­la­ha az ôsasszony: olyan fér­fi kell, aki te­het­sé­ges a va­dá­szat­ban, és aki­nek erôfor­rá­sai van­nak, ame­lye­ket haj­lan­dó meg­osz­ta­ni a nôvel és gyer­me­ke­i­vel.
A  fér­fi­ak  alap­vetô  mér­té­kegy­sé­ge  pe­dig  az, hogy mennyi­re fi­a­tal, szép és egész­sé­ges a nô.
Ha nônek és fér­fi­nak si­ke­rül meg­ér­te­nie a kü­lönb­sé­ge­ik je­lentôsé­gét, si­ke­re­sen fog­nak mû­köd­ni kap­cso­la­tuk­ban. Ha vi­szont fo­lya­ma­to­san össze­ha­son­lít­ják ér­té­ke­i­ket, ak­kor csak konf­lik­tus és bol­dog­ta­lan­ság lesz ré­szük.

VI­SZONY

A  vi­szony  ki­a­la­ku­lá­sa­kor  olyan  pár­kap­cso­la­ti sza­kasz­ba lé­pünk, ami­kor már az agy ké­mi­á­ja meg­vál­to­zik, a ne­mi vágy le­cseng, és át­lé­pünk a tar­tós kap­cso­lat­ba. Min­den tar­tós kap­cso­lat­ban élô em­ber­ben ott la­ko­zik a fé­le­lem, hogy tár­sa vi­szonyt kezd va­la­ki­vel. Van, hogy olyan em­ber esik kí­sér­tés­be, aki ko­ráb­ban so­sem gon­dolt hût­len­ke­dés­re. Ked­ve­zett az idô, a hely, és kí­nál­ko­zott a le­hetôség. Nem kell kü­lön kar­ak­ter a csa­lás­hoz. Bár­ki­vel meg­es­het.
A csal­fa fér­fi­ak és nôk ará­nya las­sacs­kán meg­egye­zik, de a mo­ti­vá­ci­ó­ban még min­dig nagy el­té­ré­sek mu­tat­koz­nak.
A nôknél a vi­szony ki­a­la­ku­lá­sát né­mi ter­vezô mun­ka  is  me­gelôzi.  Szá­muk­ra  a  szex  nem haj­tó­erô, ha­nem ér­zel­mi táp­lá­lék, mely­hez nem hely, ha­nem han­gu­lat kell. Akár tes­ti­ség nél­kül is ér­zel­mi ügy­nek te­kin­tik. Egy 2008-as an­gol sta­tisz­ti­ka sze­rint a nôk elsô in­do­ka vi­szo­nyuk­ra  a  ma­gány  volt,  és  leg­utol­só  he­lyen sze­re­pelt csak a kellô idôben kí­nál­ko­zó  al­ka­lom.  Ki  akar­nak  lép­ni  ab­ból  a  sze­repbôl  (fe­le­ség,  anya,  be­osz­tott),  mely­ben min­den­nap­ja­i­kat élik. Ahogy a ház­tar­tás­be­li asszony, úgy a kar­ri­e­ris­ta nô is ugya­nar­ra vá­gyik. Ar­ra, hogy más igé­nyek is le­gye­nek ve­lük szem­ben.
Ez­zel szem­ben a fér­fi agya a tel­je­sít­mény és a tett alap­ján mé­ri az ér­de­met, ezért ne­he­zen, vagy ép­pen­ség­gel egy­ál­ta­lán nem tud­ja fel­fog­ni, mi­ért van szük­sé­ge a nônek a min­den­na­pi sze­rel­mi val­lo­más­ra. Rend­sze­rint ott hi­bá­zik, hogy mi­köz­ben meg­ke­re­si a ke­nyér­re va­lót, meg­ja­vít­ja az el­rom­lott dol­go­kat és elv­i­szi mo­zi­ba fe­le­sé­gét úgy ér­zi, meg­tet­te a tôle tel­hetôt. Pe­dig a di­csérô és el­is­merô sza­vak, egy kis fi­gyel­mes­ség és a fon­tos dá­tu­mok ész­ben tar­tá­sa mind azt iga­zol­ja a nô szá­má­ra, hogy sze­re­tik ôt. Az ese­tek je­lentôs szá­za­lé­ká­ban a kü­lön­bözô szin­ten lévô sze­rel­mi vágy­ból fa­ka­dó­an, hát­tér­be szo­rul­nak az együtt­lé­tek, mellyel a nô nem fog­lal­ko­zik. A fér­fi sok­szor ki­elé­gí­tet­len ma­rad, és elôbb-utóbb fél­re fog lép­ni. Je­lentôs ne­ga­tív ha­tás­sal bír­nak a mé­di­u­mok, me­lyek­nek tu­laj­do­nít­ha­tó­an a nôk igen nagy szá­za­lé­ka szen­ved bu­ta test­kép­za­var­ban. Tö­ké­let­len­sé­gük ál­lan­dó hang­sú­lyo­zá­sát nem bír­ják el­vi­sel­ni a fér­fi­ak. Még min­dig nem ér­tet­te  meg  a  nôi  nem,  hogy  nem  a test­súly szá­mít, ha­nem az ará­nyok! Rend­sze­re­sen hi­báz­nak ab­ban is, hogy bí­rál­ják a fér­fi­a­kat,  mert  sok  idôt  és  ener­gi­át  for­dí­ta­nak  a mun­ká­juk­ra. Pe­dig ösz­tö­nö­sen vá­laszt­ják ma­guk mel­lé az ilyen fér­fi­a­kat, akik az erôfor­rá­sok fel­hal­mo­zá­sá­ra tö­re­ked­nek.

MU­NAK­HE­LYI VI­SZONY

Dr. Shir­ley Glass, ame­ri­kai pszi­cho­ló­gus ku­ta­tá­si ered­mé­nyei az 1991 és 2000 közt vizs­gált idô­szak­ban ki­mu­tat­ták, hogy a hût­len nôk 50%-a és a hût­len fér­fi­ak 62%-a vo­nó­dott be va­la­mi­lyen kap­cso­lat­ba kol­lé­gá­já­val.
A mai mun­ka­he­lyek szá­mos al­kal­mat kí­nál­nak ext­ra­ma­ri­tá­lis kap­cso­la­tok­ra. Ki­sebb cé­gek­nél, csa­lá­di vál­lal­ko­zá­sok­nál a kol­lé­gák kö­ze­lebb ke­rül­nek  egy­más­hoz  és  nagy­sze­rû  ba­rát­sá­gok szövôdnek, de szer­te­á­ga­zó sze­rel­mi szá­lak in­kább a nagy­vál­la­la­tok­nál vár­ha­tók, hisz ott min­dig van új mun­ka­erô, más rész­leg vagy eme­let. A cso­port­mun­ka, a gya­ko­ri üz­le­ti utak és a tú­ló­rák le­hetôsé­gek­ben és kí­sér­té­sek­ben gaz­dag­ab­bak, mint bár­mi­kor ezelôtt. A kö­zös mun­ka­fo­lya­ma­to­kon és kö­zös cé­lo­kért dol­go­zó, egy­más­sal sok idôt töltô kol­lé­gák közt a nyo­masz­tó stressz ha­tá­sa alatt ész­re­vét­le­nül ala­kul­nak ki ro­mán­cok. A kö­zös ká­vé­szü­ne­tek és ebé­dek vá­rat­lan for­du­la­to­kat tar­to­gat­nak. A köl­csö­nös szim­pá­tia ki­a­la­ku­lá­sát a ha­son­ló­sá­gér­zet is se­gí­ti, ugyan­is min­den­fé­le hossza­dal­mas ma­gya­ráz­ko­dás nél­kül a kol­le­gák meg­ér­tik egy­mást, és nem utol­só sor­ban az azo­nos is­ko­lai vég­zett­ség fel­té­te­le­zi az azo­nos ér­deklôdé­si kört is. Be­széd­té­má­juk már nem csak a mun­ká­ra fog fo­ku­szál­ni. A kez­det­ben ár­tat­lan­nak tûnô, mun­ká­val kap­cso­la­tos SMS-ek las­sacs­kán vic­ces, eny­hén flört jel­le­gû szí­ne­ze­tet kap­nak, és már­is kez­de­tét ve­szi va­la­mi, ami­nek de­fi­ni­á­lá­sa még se egyik­ben, se má­sik­ban nem konk­re­ti­zá­ló­dott. Bár sok ta­nul­mány ál­lít­ja, hogy szá­mos eset­ben olyan em­be­rek vál­nak hût­le­nek­ké, akik­nek csa­lá­di hát­te­re ren­de­zett, én még­is azon a vé­le­mé­nyen va­gyok, hogy ab­ban a kap­cso­lat­ban, amely­ben nincs hi­á­nyér­zet, ott nem­igen tar­tom re­á­lis­nak a fél­re­lé­pést, leg­alább­is na­gyon rit­ka eset­nek gon­do­lom. A há­zas­ság­ban nem vak­sá­got, ha­nem hû­sé­get es­kü­szünk, ezért tel­je­sen ter­mé­sze­tes do­log von­zal­mat érez­ni az el­len­kezô nem iránt. A prob­lé­ma ak­kor lesz va­lós, ha vi­sel­ke­dé­sün­ket az ér­zel­me­ink fog­ják irá­nyí­ta­ni, és ösz­tö­nö­sen cse­lek­szünk, mert ek­kor már nem­hogy vak­sá­got, de hû­sé­get sem fo­ga­dunk.
Egyik on­li­ne mar­ke­ting­gel fog­lal­ko­zó ame­ri­kai vál­la­lat, a Bran­don­Ga­il­le, sa­ját fel­mé­ré­se alap­ján el­ké­szí­tet­te  azok­nak  a  mun­ka­szek­to­rok­nak  a rang­so­rát, ame­lyek­ben a leggya­ko­ribb az iro­dai ro­mánc. A meg­kér­de­zet­tek mind­egyi­ké­nek volt már kol­lé­gá­já­val va­la­mi­fé­le kap­cso­la­ta. A lis­ta a kö­vet­kezôkép­pen ala­kult: 47% ven­dég­lá­tó­i­par, 45% pénz­ügy, 43% lo­gisz­ti­ka, 40% in­for­ma­ti­ka, 38% egész­ség­ügy.
A  mun­ka­he­lyi  ka­land  kez­det­ben  a  felhôk  fö­lé eme­li  az  em­bert,  ami  olyan  po­zi­tív  at­ti­tû­döt ered­mé­nyez­het, mellyel sok­kal ered­mé­nye­seb­ben vé­gez­het­jük mun­kán­kat. Az ál­mos ko­ra reg­ge­li órák­ban is haj­tó­erô lesz a ben­nünk lévô iz­ga­lom. Az eset­le­ges tú­ló­rá­zás sem fog ak­ko­ra gon­dot je­len­te­ni, mint ko­ráb­ban, ami szin­tén po­zi­tív  vissza­jel­zés  lesz  fônö­künk  szá­má­ra.  De akár a külsôt, akár a belsô tu­laj­don­sá­go­kat te­kint­ve, a kol­lé­gák be­csap­ják sa­ját ma­gu­kat és egy­mást is. A mun­ka­he­lyi kö­zeg­ben va­ló meg­je­le­né­sünk egé­szen más, mint az ott­ho­ni. Hi­szen a mun­ká­já­ban talp­ra­e­sett és ügyes, min­den nap ele­gáns ru­hát vi­selô fér­fi ki­fe­je­zet­ten von­zó be­nyo­mást tud ten­ni hölgy­kol­lé­gá­i­ra, míg ugya­nez a fér­fi hét­vé­gi ki­vi­tel­ben, slam­pos far­mer­ben már le­het ke­vés­bé meg­nyerô.
A ka­land ki­bon­ta­ko­zá­sá­val egy­re ne­he­zebb lesz tit­ko­lóz­ni,  bi­zo­nyos  hat­áro­kat  be­tar­ta­ni  vagy akár a szem­fü­les kol­lé­gák te­kin­te­te elôl el­búj­ni. A plety­kák fu­tó­tûz­ként ter­jed­nek, és ke­vés em­ber tar­tóz­ko­dik min­den­ne­mû szó­be­szédtôl. Kel­le­met­le­nebb szi­tu­á­ci­ó­ba ak­kor ke­rül­he­tünk, ha mun­ka­he­lyi ro­mán­cunk vé­get ér. A szárny­ra ka­pott men­de­mon­dák és fe­cse­gé­sek köz­epet­te ke­vés­bé vá­lik kom­for­tos­sá az iro­dai at­mosz­fé­ra. Hir­te­len meg­vál­to­zik a fe­lál­lás, és an­nak, ami­nek kez­det­ben annyi­ra örül­tünk és fel­vil­la­nyo­zott min­ket, az kezd kí­nos­sá vál­ni. A fenn­ál­ló hely­zet könnyen ve­zet­het tel­je­sít­mény­csök­ke­nés­hez, eset­le­ges mun­ka­hely­ke­rü­lés­hez (hir­te­len be­teg­sza­bad­ság), és ki­a­la­kul­hat el­len­sé­ges mun­ka­he­lyi lég­kör is. A leg­na­gyobb po­ten­ci­á­lis ve­szélyt rejtô ka­land a fe­let­tes és be­osz­tott kap­cso­la­tá­ból fa­kad­hat, sú­lyos konf­lik­tu­so­kat, akár jo­gi vissza­élé­se­ket is tar­to­gat­hat. Az ilyen tí­pu­sú kap­cso­la­to­kat se egyik, se má­sik részrôl nem egy­sze­rû ke­zel­ni. A fe­let­tes ré­szérôl elôfor­dul­hat, hogy ma­gán- és szak­mai éle­te közt olyan össze­fér­he­tet­len­ség  ala­kul  ki,  amely  ha­tás­sal lesz dön­té­se­i­re, kü­lö­nös­kép­pen azok­ra, ame­lyek a fi­ze­té­se­me­lés­sel, elôre­lép­te­tés­sel vagy a fel­ada­tok elosz­tá­sá­val kap­cso­la­to­sak. Ha­son­ló­an prob­lé­más cipôben jár az al­kal­ma­zott is. Ne­ga­tív meg­íté­lé­se el­ke­rül­he­tet­len­né vá­lik, és nem fog­ja tud­ni be­bi­zo­nyí­ta­ni, hogy ér­de­mei alap­ján ju­tal­maz­ták. Mun­ka­tár­sa­i­ban egy­re job­ban fe­lerôsö­dik az el­len­szenv és az igaz­ság­ta­lan­ság, ami to­vább ger­jesz­ti az egye­net­len al­kal­ma­zot­ti bá­nás­mód ér­zé­sét. Eset­le­ges si­ke­re­it kol­lé­gái fo­lya­ma­to­san pró­bál­ják majd alá­ás­ni, ami je­lentôs mér­ték­ben fog­ja be­fo­lyá­sol­ni mun­ka­he­lyi han­gu­la­tát és tel­je­sí­té­sét. Rit­ka a fônök-be­osz­tott vi­szony po­zi­tív ki­me­ne­te­le.
Itt­hon és kül­föl­dön is  jel­lemzôen  min­den  na­gyobb  vál­la­lat­nál  van  egy  „eti­kai  kó­dex”, amely meg­fo­gal­maz­za a mun­ka­vál­la­ló­tól el­várt  vi­sel­ke­dé­si  for­má­kat.  Na­gyon  ér­de­kes, hogy van­nak olyan  ame­ri­kai  ke­resz­tény  vál­la­la­tok,  ame­lyek  szi­go­rú­an  meg­ha­tá­roz­zák  a fér­fi­ak és nôk  mun­ka­he­lyi  éle­té­re  vo­nat­ko­zó sza­bá­lyo­kat. Ez egy­faj­ta vé­del­met nyújt a há­zas­ság­ban élô al­kal­ma­zot­tak szá­má­ra, hi­szen se­gít ki­vé­de­ni olyan hely­ze­te­ket, ame­lyek­ben ér­zel­mi vagy fi­zi­kai kí­sér­tés­nek len­né­nek ki­té­ve. Eti­kai kó­de­xük pár kri­té­ri­u­ma: fér­fi és nô csak har­ma­dik fél je­len­lé­té­ben  utaz­hat  egy  au­tó­ban;  te­le­fo­non  csak­is mun­ká­val kap­cso­la­to­san be­szél­het­nek; egyet­len érint­ke­zé­si for­ma a kéz­fo­gás le­het; nem le­het min­den nap ugyan­az­zal a szem­éllyel ebé­del­ni­ük; üz­le­ti út ese­tén má­sik eme­let­re kell kér­ni a szo­bát, és blok­kol­tat­ni kell a te­le­ví­zió felnôtt tar­tal­mú csa­tor­ná­it.
Elsô  ol­va­sás­ra  szo­kat­lan­nak,  ide­gen­nek  vagy egy­sze­rû­en vic­ces­nek tûn­het, ta­lán so­kan nem szí­ve­sen ír­ná­nak alá olyan mun­ka­szerzôdést, amely­nek füg­ge­lé­ké­ben ilyen pon­tok sze­re­pel­nek. De mi­ért érez­zük ma­gun­kat tá­vol ettôl a gon­dol­ko­dás­mód­tól? E ta­nul­mány meg­írá­sa­kor is fo­lya­ma­to­san szem­be­sül­tem az­zal, hogy mind sza­ki­ro­da­lom­ban, mind pe­dig sta­tisz­ti­kák­ban és fel­mé­ré­sek­ben sok­kal gaz­dag­ab­bak a kül­föl­di for­rá­sok, mint a ha­za­i­ak. Bár szá­mos ta­nul­mány fog­lal­ko­zik  a  mun­ka­he­lyi  vi­szony  té­má­já­val, még­is azt mon­dom, hogy itt­hon mint­ha min­dez még gye­rek­cipôben jár­na. Ma­gyar­or­szá­gon a mun­ka tör­vény­köny­ve nem tar­tal­maz er­re vo­nat­ko­zó sza­bá­lyo­kat, ez a té­ma in­kább eti­kai kér­dés­nek minôsül.

KU­TA­TÁ­SI ERED­MÉ­NYEK

Kez­det­ben úgy gon­dol­tam, hogy kérdôíves fel­mé­rés­kor könnyen el le­het ér­ni ma­gas ki­töl­tött­sé­gi szá­mot, de eb­ben bi­zony csa­lód­nom kel­lett. Hi­á­ba a név­te­len vá­lasz­adá­si le­hetôség, hi­á­ba az iz­gal­mas kér­dé­sek, ha szá­za­lé­kos arány­ban kel­le­ne meg­be­csül­ni azok szá­mát, akik­hez el­ju­tott a fel­mé­rés és ki is töl­töt­ték, ak­kor ez a szám alig ér­né el a 35–40%-ot. So­kat töp­reng­tem a mi­ért­jén,  de  tu­laj­don­kép­pen  ar­ra  ju­tot­tam,  hogy  a ma­gyar la­kos­ság kis­sé (ál)szem­ér­mes. Több éves mul­ti­na­ci­o­ná­lis vál­la­lat­nál el­töl­tött éve­imbôl ki­in­dul­va azt fel­té­te­lez­tem, hogy ha egyéb, más mun­ka­szek­tor­ban ne­he­zeb­ben is, de mul­ti­na­ci­o­ná­lis nagy­vál­la­lat al­kal­ma­zot­tai bát­ran ki­töl­tik majd, és kellôen nyi­tot­tak lesz­nek er­re a fel­mé­rés­re. Saj­ná­lat­tal ta­pasz­tal­tam az el­len­kezôjét, ami nem vall – a múlt­ban szer­zett be­nyo­má­sa­im alap­ján – a cé­ges kol­lek­tí­vá­ra, ez az elem­zésbôl is ki­de­rült.
A vá­lasz­adók 80%-a igen­nel vá­la­szolt ar­ra a kér­dés­re, hogy volt-e már ré­sze mun­ka­he­lyi flört­ben és kö­rül­be­lül 50%-uk­nak volt sze­xu­á­lis kap­cso­la­ta kol­le­gá­já­val. A hût­len­kedô pá­rok mo­ti­vá­ci­ó­ja nem más, mint a leg­jel­lemzôbb in­dí­ték, vagy­is az együtt töl­tött sok idô. Vá­rat­lan ered­mény volt szá­mom­ra, hogy utol­só hely­re ke­rül­tek a sze­xu­á­lis élet­tel kap­cso­la­tos in­dí­té­kok. Össze­sen 6,7% vá­la­szol­ta, hogy az unal­mas sze­xu­á­lis éle­te mi­att ment fél­re, és 2,7% vá­gyott szex­re, amit ott­hon nem ka­pott meg. Ez min­den­kép­pen na­gyon po­zi­tív ered­mény a pár­kap­cso­la­tok te­kin­te­té­ben, hi­szen ma­nap­ság úton-út­fé­len szem­be­sü­lünk, vagy­is szem­be­sí­te­nek min­ket olyan ké­pek­kel, ame­lyek hût­len­sé­get su­gall­nak. A mé­di­u­mok üze­ne­tei el­len­ére úgy tû­nik – sze­ren­csé­re –, hogy bár erôs az ár sod­rá­sa, de még tu­dunk el­le­ne men­ni.
Hi­á­ba  az  együtt  töl­tött  sok  idô,  a  sta­tisz­ti­ka sze­rint még­sem  bi­zal­ma­sok  az „új” part­ner­rel a hût­len­kedôk, ugyan­is csak 14,7%-ban osz­tot­tak  meg  olyan  in­for­má­ci­ót  a  má­sik­kal,  ame­lyekrôl  ott­hon  nem  be­szél­tek  a  pár­juk­kal.  A fél­re­lépôk 50%-ából 34,7% nem sze­re­tett be­le „cin­kos­tár­sá­ba”.  Amel­lett,  hogy  nin­csen  bi­za­lom  és  sze­re­lem, az ese­tek több­sé­gé­ben az iro­dai ro­mán­cok a hely, az al­ka­lom és az idô egy­üt­te­se ál­tal nyúj­tott  le­hetôség  mi­att  ala­kul­tak  ki.  Ugyan  38,7%  úgy  gon­dol­ta,  ér­de­mes volt meg­ten­ni, és a  több­ség  (36%)  so­sem  bu­kott  le,  a  vá­lasz­adók  65,3%-a  vall­ja, hogy a meg­csa­lás vagy fél­re­lé­pés nem ter­mé­sze­tes em­be­ri tu­laj­don­ság, és 74,7%-nak az ér­zel­mi meg­csa­lás egyenlô a meg­csa­lás­sal. Enn­él a pont­nál kü­lö­nös be­nyo­má­som volt, még­pe­dig az ôszin­tét­len­ség. Va­ló­ban az ér­zel­mi meg­csa­lás egyenlô len­ne a meg­csa­lás­sal az em­be­rek szá­má­ra?  Ôszin­tén  így  gon­dol­ko­dunk? Azt val­lom, hogy ter­mé­sze­tes em­be­ri tu­laj­don­ság von­zal­mat érez­ni a má­sik nem iránt, hisz em­berbôl va­gyunk, ér­ze­lem és ér­te­lem ál­tal ve­zé­relt  lé­nyek.  Ér­deklôdé­sün­ket  fel­kelt­he­ti más va­la­ki, aki­vel nem élünk pár­kap­cso­lat­ban, akit ta­lán ke­vés­bé is­me­rünk, aki­be be­le­kép­ze­lünk bi­zo­nyos  tu­laj­don­sá­go­kat,  és  elôfor­dul­hat, hogy kap­cso­la­tun­kat kis­sé át­szí­ne­zi egy ap­ró flört, de még­sem lép­jük át ha­tá­ra­in­kat. Va­ló­ban meg­csal­nánk így is a pá­run­kat? Sok eset­ben ta­pasz­tal­tam, hogy mi­kor em­be­re­ket ké­rünk meg, ál­ta­lá­nos­ság­ban  al­kos­sa­nak  vé­le­ményt,  az ôszin­te­ség fel­ett va­la­mi­fé­le áler­köl­csös­ség gyô­ze­del­mes­ke­dik. Eb­ben az eset­ben is eh­hez ha­son­ló ér­zé­sem volt.
A fel­mé­rés nem ho­zott ki­ug­ró ada­tot ar­ra vo­nat­ko­zó­an, hol lel­nek egy­más­ra a „sze­rel­mes pá­rok”.  Majd­nem  meg­egyezô  arány­ban,  22,7%-ban  mun­ka­he­lyi  ren­dez­vé­nyen  és  29,3%-ban egyéb más al­kal­mak­kor vet­te kez­de­tét a mun­ka­he­lyi ro­mánc. Mi­u­tán vé­get ért a ka­land, a vá­lasz­adók 18,7%-ának vál­to­zat­lan ma­radt a kap­cso­la­ta, míg a töb­bi­ek­nél meg­egyezô arány­ban (13,3%–13,3%) lett jobb il­let­ve rosszabb pár­kap­cso­la­ta.
Több mint két­szer annyi azok­nak a szá­ma, akik­nek mun­ka­he­lyi fél­re­lé­pé­se több­ször meg­tör­tént, mint akik­nek csak egy­szer, de még így is cse­kély szá­za­lék­ban (4%) hagy­ták el je­len­le­gi pár­ju­kat a ka­lan­do­rok az új kap­cso­la­tért. Ar­ra a kér­dés­re, hogy gon­do­lat­ban fel­me­rült-e a sza­kí­tás ben­nük, szin­tén ala­csony szá­za­lék­ban vá­la­szol­tak igen­nel (13,3%).

in­for­má­ci­ók:

KÖ­VET­KEZ­TE­TÉ­SEK

Sze­xu­ál­te­ra­pe­u­ta  mun­kám­ban  is  úgy  gon­do­lom, hogy a te­ra­pe­u­ta egyik leg­fon­to­sabb tu­laj­don­sá­ga a pá­ci­en­sei prob­lé­má­já­nak ma­xi­má­lis el­fog­adá­sa és meg­ér­té­se. Min­dig ar­ra kell tö­re­ked­ni, hogy a „szín­fa­lak” mö­gé néz­zünk, és ne hagy­juk, hogy a té­nyek el­so­dor­ja­nak min­ket. El­ha­mar­ko­dott ítél­ke­zé­sek men­tén ha­lad­ni nem le­het, mert gyak­ran na­gyon ko­moly dol­gok hú­zód­nak a hát­tér­ben.
Konk­lú­zi­ó­ként sze­ret­ném to­vább­ra is azt val­la­ni, hogy aki iga­zán bol­dog és tel­jes pár­kap­cso­lat­ban él, nem gon­dol­ko­dik el más „utak” ke­re­sé­sén, és sze­ret­ném hin­ni, hogy a meggyen­gült­nek gon­dolt há­zas­ság erôs lá­ba­kon áll, me­lyet egyik vagy má­sik fél ki­len­gé­se nem tud azon­nal le­rom­bol­ni; hogy a há­zas­ság, mely a tár­sa­da­lom legôsibb in­téz­mé­nye és a csa­lád, mely a tár­sa­da­lom alap­vetô ér­té­ke, a több­ség szá­má­ra még min­dig ér­ték; hogy az em­be­rek el­hi­szik, hogy si­ke­res éle­tük zá­lo­ga 80%-ban at­tól függ, hogy mi­lyen  a  há­zas­sá­guk,  il­let­ve  a  pár­kap­cso­la­tuk; hogy meg­ér­tik és el­fo­gad­ják, hogy a sze­re­lem szent szö­vet­sé­gét ket­ten kö­töt­ték, és ha el­rom­lott, ak­kor azt ket­ten ron­tot­ták el.
Ha pá­ro­dat csúf her­nyó­nak lá­tod, gon­dolj ar­ra, hogy ben­ne rej­lik a lep­ké­vé vá­lás le­hetôsé­ge. Mint­ha ezt mon­da­ná: „Légy tü­rel­mes hoz­zám, Is­ten még nem fe­je­zett be en­gem.”

 

Irodalomjegyzék:1.    Dr. Rusz Edit: A tes­ti­ségrôl ôszin­tén. Je­le­ne­tek a sze­xu­ál­te­ra­pe­u­ta ren­delôjébôl
2.    Al­má­si Kit­ti-A. J.Chris­ti­an-Cser­nus Im­re-Pop­per Pé­ter: Mi­ért va­gyunk bol­dog­ta­la­nok?, Jaf­fa Ki­adó, 2011.
3.    Szé­kely And­rás: A sze­re­lem kró­ni­ká­ja, Of­fi­ci­na No­va, 1988.
4.    An­gus McLa­ren: Sze­xu­a­li­tás a 20. szá­zad­ban. Osi­ris Ki­adó, 2002.
5.    Lo­u­ann Bri­zen­di­ne: A fér­fi agy. Lib­ri könyv­ki­adó, 2012.
6.    Dr. He­len Fis­her: Why we lo­ve? The na­tu­re and che­mistry of ro­man­tic lo­ve. Holt Pa­per­backs, 2004.
7.    Dr. Shir­ley Glass: Not Just Fri­ends, 2004.
8.    Al­lan és Bar­ba­ra Pe­a­se: A fér­fi­nak szex kell, a nônek sze­re­lem. Park Könyv­ki­adó, 2010.
9.    Utah Sta­te Uni­ver­sity, Dr. Wil­li­am H. Do­herty: How com­mon is di­vor­ce and what are the re­a­sons?
10.    Al­má­si Kit­ti: Hût­len­ség… és ami mö­göt­te van. Kulcs­lyuk Ki­adó, 2012.
11.    C.G. Jung:  Gon­do­la­tok a sze­xu­a­li­tás­ról és a sze­re­lemrôl. Kos­suth Ki­adó, 2010.
12.    Gary Chap­man: Egy­más­ra han­gol­va. Öt sze­re­tet­nyelv a há­zas­ság­ban. Har­mat Ki­adó, 2002.
13.    Pál Fe­renc: A függôségtôl az in­ti­mi­tá­sig. Vágy-él­mény kap­cso­lat. Kulcs­lyuk Ki­adó, 2010.
14.    Dr. Szi­lá­gyi Vil­mos: Sze­xu­álp­szi­cho­ló­gia. Me­di­ci­na Könyv­ki­adó Zrt., 2005.
15.    Tarr Ben­ce Lász­ló: Az Örök Élet for­rá­sa, , Fér­fi és nô,. A tö­ké­le­tes sze­re­lem nyo­má­ban.. Ta­ran­dus Ki­adó 2011.
  • Magyar Andrológia 2020/1

    Megjelent a Magyar Andrológia 2020/1. új, digitális lapszáma!

    Tovább navigate_next

  • Magyar andrológia 1999/2

    A Magyar Andrológia folyóirat 1999/2. digitális lapszáma

    Tovább navigate_next

  • Magyar Andrológia 2007/1

    A Magyar Andrológia folyóirat 2007/1. digitális lapszáma

    Tovább navigate_next

  • Magyar Andrológia 2007/2-3

    A Magyar Andrológia folyóirat 2007/2-3. digitális lapszáma

    Tovább navigate_next

  • Magyar Andrológia 2008/1-2

    A Magyar Andrológia folyóirat 2008/1-2. digitális lapszáma

    Tovább navigate_next

Az oldalon felnőtteknek szóló tartalmak jelenhetnek meg.

Az oldal használata csak 18 éven felülieknek, vagy szülői felügyelettel ajánlott.

Az oldal megtekintéséhez ki kell jelentenie, hogy elmúlt 18 éves.

További információ az Adatkezelési tájékoztató-ban.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!