Prof. dr. Czeizel Endre

(1935–2015)

Ne­ki kö­szön­het­tem, hogy and­ro­ló­gus let­tem. 1974 ôszén ta­lál­koz­tam ve­le, ami­kor or­vos­tan­hall­ga­tó­ként fel­vet­tem az ál­ta­la ve­ze­tett hu­mán­ge­ne­ti­kai spe­ci­ál­kol­lé­gi­u­mot. Élet­re szó­ló él­ményt nyúj­tot­tak a szom­bat dé­lelôttön­kén­ti be­szél­ge­té­sek dol­go­zó­szo­bá­já­ban. Szi­por­ká­zó­an öt­le­te­sen adott elô, bôke­zû nagy­vo­na­lú­ság­gal szór­ta öt­le­te­it és vont be ben­nün­ket, hall­ga­tó­kat a tu­do­má­nyos ku­ta­tás­ba. (Hall­ga­tó­tár­sam eb­ben a cso­dá­la­tos idô­ben és mun­ká­ban az or­vos­sá vá­lá­sa után saj­nos tra­gi­kus hir­te­len­ség­gel ba­le­set­ben el­hunyt La­kos Pé­ter volt.) Hár­munk el­sô kö­zös ku­ta­tá­sa a mi­nor rend­el­len­es­sé­gek fel­tér­ké­pe­zé­se volt szel­le­mi fo­gya­té­kos gyer­me­kek­ben. Az er­rôl szó­ló dol­go­za­tot még or­vos­tan­hall­ga­tó­ként je­gyez­tük, és az Or­vo­si He­ti­lap­ban je­lent meg.
Egyik meg­be­szé­lé­sün­kön is­mer­tet­te Cze­i­zel dok­tor azt a köz­le­ményt, amely le­ír­ta, hogy az on­dó­sej­tek egy flu­o­resz­cens fes­té­si tech­ni­ka se­gít­sé­gé­vel szét­vá­laszt­ha­tók asze­rint, hogy X vagy Y kro­mo­szó­mát hor­doz­nak. Fel­tet­te a kér­dést, hogy va­la­me­lyi­kün­ket ér­dek­li-e az ez­zel va­ló fog­lal­ko­zás. Én je­lent­kez­tem. Azt mond­ta, rend­ben van, de ak­kor ta­nul­jam meg elôbb a sper­ma­to­ló­gia alap­ja­it. Ezt Eu­ró­pa egyik leg­ki­vá­lóbb sza­kem­be­ré­nél te­he­tem meg, a Sem­mel­we­is Or­vos­tu­do­má­nyi Egye­tem Uro­ló­gi­ai Kli­ni­ká­ján, Mol­nár Je­nô ta­nár úr­nál. Be is kon­fe­rált en­gem, és eb­bôl a ta­lál­ko­zás­ból élet­re szó­ló hi­va­tás szü­le­tett. Há­la ér­te mind­két ki­vá­ló em­ber­nek, tu­dós­nak, or­vos­nak.
Kap­cso­la­tunk to­váb­bi kö­zös ku­ta­tá­sa, amely az and­ro­ló­gia és ge­ne­ti­ka ha­tár­te­rü­le­tén moz­gott a fér­fi-nemzôké­pes­ség ha­nyat­lá­sá­nak prob­lé­má­ja volt. Ez a mun­ka az 1980-as év­ti­zed­ben kez­dô­dött, ami­kor is, már or­vos mun­ka­tár­sa­ként vet­tem részt az ál­ta­la élet­re hí­vott Csa­lád­ter­ve­zé­si In­té­zet mun­ká­já­ban.
A leg­fon­to­sabb do­log, ame­lyet az or­vo­si te­vé­keny­ség­ben Cze­i­zel dok­tor­tól meg le­he­tett ta­nul­ni az élet fel­tét­len tisz­te­le­te mel­lett, a me­gelôzés szem­lé­le­te volt. Így vált az én ars po­e­ti­cám­má is a pre­ven­ció. En­nek je­gyé­ben szü­le­tett éle­te fô mû­ve, a „mag­zat­védô vi­ta­min”. El­sô­ként az ál­ta­la irá­nyí­tott ku­ta­tás bi­zo­nyí­tot­ta, hogy a ter­hes­sé­get me­gelôzô, va­la­mint a gra­vi­di­tás el­sô hó­nap­ja­i­ban sze­dett fol­sav­tar­tal­mú mul­ti­vi­ta­min­nal me­g­elôzhetô a szü­le­té­si rend­el­len­es­sé­gek je­lentôs ré­sze, ki­emel­ten a ve­lô­csô-zá­ró­dá­si za­va­rok, a ge­rin­cha­sa­dék és  agy­hi­ány  több  mint  95%-a.  Ezért  a ku­ta­tá­si ered­mé­nyért kap­ta meg 2000-ben az USA-ban a Ken­nedy-dí­jat, mellyel azo­kat a tu­dó­so­kat tün­te­tik ki öt­éven­ként, akik a leg­töb­bet tet­ték a gyer­me­ke­kért.
Cze­i­zel dok­tor má­sik nagy tet­te szin­tén a me­gelôzés je­gyé­ben szü­le­tett. Ez a ki­emel­kedô is­me­ret­ter­jesztô mun­kás­sá­ga volt. A tv-so­ro­za­tai re­ve­lá­ci­ó­ként ha­tot­tak, ez­zel lett „az or­szág ge­ne­ti­ku­sa”. A szak­mán kí­vü­li nép­sze­rû­sé­ge saj­nos a szak­mán be­lül sok­szor ér­tet­len­sé­get és irigy­sé­get oko­zott.
Az is­ko­lai ok­ta­tá­si alap­tan­terv­be be­emelt egész­ség­ügyi fel­vi­lá­go­sí­tó tan­köny­ve a kon­zer­va­tív bi­gott­ság ál­do­za­tá­vá vált. A kül­föl­di örök­be­a­dá­sok­kal kap­cso­la­tos sze­re­pe mi­at­ti 7 évig tar­tó per, amely nem volt men­tes a po­li­ti­kai mo­ti­vá­ci­ók­tól sem, bár a le­geny­hébb pénz­bün­te­tés­sel zá­rult, meg­tör­te al­ko­tó len­dü­le­tét. A be­teg­sé­ge alat­ti PR sze­rep­lé­sek sok­szor üt­köz­het­tek a jó íz­lés ha­tá­ra­i­ba.
Min­de­zek azon­ban az én sze­mem­ben nem csök­ken­tik ki­vá­ló­sá­gát, ame­lyet kö­zel 50 könyv szerzôsé­ge, több száz ha­zai és nem­zet­kö­zi tu­do­má­nyos köz­le­mény fém­je­lez. Ta­lán ké­sei elég­té­tel­ként hó­na­pok­kal a 80. szü­le­tés­nap­ja elôtt meg­kap­ta a leg­ma­ga­sabb ál­la­mi egész­ség­ügyi ki­tün­te­tést, a Sem­mel­we­is-dí­jat.
Ab­ban a re­mény­ben ve­szek Tô­led fáj­dal­mas bú­csút, hogy az idô majd hely­re­iga­zít­ja és meg­fe­lelôen ér­té­ke­li ha­tal­mas élet­mû­ve­det.
 

Há­lás ta­nít­vá­nyod és mun­ka­tár­sad, ôszin­te ba­rát­ság­gal:
Lan­tos Ist­ván